2019. január 19., szombat

Szent Margit Üzenete a Magyar Néphez































Drága Szeretett Testvéreim, szívemnek kedvesei! Itt az idő, hogy végre tudomásul vegyétek kedveseim, hogy fogjatok össze függetlenül attól, hogy ki milyen népcsoporthoz tartozik, milyen a bőre színe, hiszen mindenkit Mennyei Atyánk teremtett, őáltala, őbelőle lettetek. Sokatoknak még erősödnie kell a Hitében, az Atyában vetett Hitben és a Feltétel Nélküli Szeretetben, odaadásban. Ti erős nép vagytok, hiszen nem hiába a Magyar Nép az erejéről,tudásáról híres, de legnagyobb erőtök a Hitetekben van.
Higgyétek el drágáim a Hittel és a Feltétel nélküli Szeretettel mindent elértek.
Kérlek benneteket fogjátok fel végre, hogy EGYségben kell lennetek.
EGYségben, mert úgy vagytok erősek.
Imáitok erősek, de szomorúan látom, látjuk fent, hogy nem veszitek komolyan.
Ehelyett egymást marjátok.
Egymást szóljátok meg. Megítélitek a másikat bőre színe miatt, s azzal foglalkoztok,hogy a másik hol tart s ítélkeztek egymás felett.
El kell jutnotok arra a szintre, mikor megértitek, az Atya előtt, az Atya szívének mindannyian kedvesek vagytok.
Gondoljatok bele, Jézus sem tett különbséget soha sem aszerint, hogy szegény-e vagy gazdag,fekete vagy fehér.  Csak az a fontos a szívében mi lakik!
Hajszoljátok sokan még mindig az anyagi javakat, de miért?
Hiszen mindent megtudtok magatoknak teremteni, Atyánk és az Univerzum bőkezű mit kimondotok vagy gondoltok azzal már teremtetek is és meg is kapjátok,mit kértek akár kimondjátok szavakkal vagy gondolatban .
Elhallgatjátok a másik elől sokan, hogy milyen érzés is az, mikor az Atya megölel vagy Jézus, vagy milyen az, mikor Jézus tanít benneteket.
Hiszen sokan vagytok már ilyenek, és tudván tudjátok, hogy ez így van, mégis elhallgatjátok.
Ne tegyétek drágáim, hiszen nincs mitől félnetek.
Mi mindannyian mellettetek vagyunk  és fogjuk kezeteket.
Jézus, ki követi őt tiszta szívvel mindentől megvédi, hiszen ezt már többször is átéltétek jó páran.
Akkor kedveseim miért nem adjátok tovább átélt élményeiteket?
Miért nem adtok esélyt a másik embernek hogy elmondjátok és felébredjen, megnyissa szívét az Atyának s Jézusnak, és így egyre erősebbek lennétek?
Ne mondjátok azt mert "úgysem hiszik el".
Én sem mondtam ezt soha.
Nem vehetitek el a másik embertől az esélyt!
Ha ő úgy dönt, hogy nem kell neki ez, hát szabad akarat van.
Akkor tovább lépsz de a következő ember meg lehet, hogy arra vár, hogy felébresszék.
De lehet, hogy ébren van de ő sem meri elmondani.
Miért olyan nehéz ez? Merjétek szabadon elmondani mit átéltetek vagy átéltek.
Forduljatok egymáshoz szeretettel higgyétek csodákra lesztek képesek. Vagy úgy gondoljátok, hogy csak az Égiek oldják meg és ti várjátok a végeredményt?
Nem kedveseim, azért nektek is tenni kell!
Erősítsétek önmagatokat Hitben, Szeretetben.
Mindig legyen kedves szíveteknek Jézus, hisz Ő váltott meg benneteket.
Sok embernek gondot okoz az ima. Nem kell, hogy gondot okozzon.
Saját szavaiddal megfogalmazott imának hatalmas ereje van, mit erős Hittel, Feltétel Nélküli Szeretettel mondanak.
Merjetek imádkozni, merjetek kérni, és merjétek EGYmás kezét megfogni.
Szeretett Testvéreim! Magyarok! Kérlek benneteket, itt az idő, hogy EGYmás kezét fogva előre haladjatok, hiszen az ég tárt karokkal várja, hogy végre a megérdemelt bőségben és Szeretetteljes világba éljetek.
Imám mindig értetek szól. Mindig veletek vagyok, vagyunk. Merjétek megtenni lépéseiteket!
Szeretetem, Fényem mindig veletek, mely óvja Magyarországot és titeket!
Az Atya, Jézus, Szűz Mária Szeretete, Áldása, védelme és Fénye védelmez benneteket!

Szent Margit

2014.

közvetítette:MeiszterMargit


UI: Kedves olvasóm.
Sajnos a 2014-ben feltett üzenetet melyet közvetítettem le kellett törölnöm és újra feltöltenem.
Változtatás nélkül került fel újra Szent Margit üzenete melyet általam mondott el.
Hálásan köszönöm megértéseteket.
Szeretetemmel ölellek
MeiszterMargit




2016. május 25., szerda

Védd a Gyermekeket

Álljatok a Gyermekek mellé védjétek meg őket !

Áldással, Fénnyel, Szeretettel teli napot és elkövetkezendő napokat kívánok mindenkinek 


Szívem minden szeretetével kérlek benneteket, minden Fényt ki Jézus útját járja,hogy fogadjátok be szavaimat,kérésemet s jusson el szívetekig minden szó .
Némelyőtök önmagáért nem tette meg, de most Gyermekeinkért és minden Gyermekért tegyétek meg s harcoljatok Fényhez méltón értük!
Először is arról szeretnék szólni,hogy vannak még köztetek olyanok akik hamis tanításokat adnak nektek , s egyik tanításuk így szól : " fény nem harcol,nem harcolhat " ezek az ál tanítók, ál fények, fény mögé bújva teszik mindezt .
De bizony a Fényeknek is szabad és van mikor kell is,harcolni, hiszen nem csak a saját védelmünk érdekében kell csak harcolni, hanem másokért is mint ahogyan most  eljött az idő,hogy Gyermekeinkért és minden Gyermekért harcoljunk Egységben  kéz a kézben !
Évek óta zajlott a felkészítés a mostani időre, ki tovább jutott, kinek még maradnia kellett a tanulási folyamatban.
Mennyei Édesanyánk földi képén a könny ahogyan sír,figyelem felkeltés üzenet számunkra és ez az egész emberiségnek szól, hiszen minden Gyermek védelmezője és  így próbálja felhívni a figyelmet arra,hogy a Gyermekeket védjétek minden tudásotokkal és erőtökkel,Fényhez méltón,hiszen Mennyei Atyácskánk és Mennyei Anyácskánk itt a földön ránk bízták Égi Gyermekeiket és bizony nekünk is tennünk kell értük itt a földi létben !

A cikk amelyben kész tények elé állították az embereket és most is mint általában , hogy szeptembertől kötelező tananyag lesz a meditáció.
Ez áll  a cikkben  :  "  A tervek szerint a testnevelésórák részeként tanulják majd meg a diákok a relaxációt – ami lehet aktív és passzív –, az imaginációt és a meditációt. Előbbinél képi folyamatok és a képzelet bevonásával, utóbbinál kiüresített tudatállapot elérésével zajlik a belső munka. "

A teljes cikk az alábbi linken érhető el.

http://www.nlcafe.hu/eletmod/cikk/meditacio-iskola-/

Most már látjátok,hogy mit akarnak tenni?

Irányítani Gyermekeinket és égi tudásukat,erejüket szeretnék elvenni !

Az emberek felé azzal magyarázzák,hogy stresszoldó hatása van a meditációnak,fizikai fáradtságot megszüntetik és jó felfogó képességhez juttatja gyermekeinket és kiegyensúlyozottak lesznek.
El kell keserítenem azokat akik még mindig nem akarják meglátni és meghallani az igazat.
-  A legjobb stresszoldást azzal érnék el ha a természetben tartanának meg      órákat így  testközelben lehetnének a Gyerekek a természet adta tiszta energiákkal, hiszen  a Gyerekek  igénylik is, csak az Ő szavukat nem akarják meghallani !
-  Stresszoldás a felesleges tananyagokat kiiktatnák a tantervből.
Fizikai fáradtságot a testi fáradtságot semmi mással nem tudják helyettesíteni csakis az életkorhoz igazodó kellő pihenéssel,kikapcsolódással a lélek szabadon szárnyalásával érhető el   (ÉBEREN )
 A jó felfogó, befogadó képességet pedig csakis ezek együttes megadásával érhetjük  el és nem meditációval !
Azt hiszem most már többen tisztán fogják látni és felfogják, megértik befogadják az erre vonatkozó segítséget.
Mennyei Atyácskám 2 éve  adta üzenetben, "  hogy bizony eljön az az idő mikor már Gyermekek ellen fordulnak s  először hatalmas  és felesleges leterheléssel próbálják a gyermekeket, majd azután fizikailag és mivel egyik sem fog nekik sikerülni ezért a legvégén megpróbálják törölni azt amit Atyácskától kaptak tudásukat erejüket kitörölni, de ez sem lessz célra vezető így mondta Atyácska mert hiszen leányom, kik megmaradtatok az úton Egyszülött Fiam útján  oly erőre tudásra tesztek szert  addigra mindannyian ,hogy meghiusítjátok e törekvésüket. Minden támogatást megkaptok a Mennytől leányom "

Sokszor és régóta  elétek tettük írásomat, mely egyben üzenet is számotokra mit is rejt,miért is veszélyes a meditatív állapot !

http://fenyhozo4.blogspot.hu/2015/04/meditacio.html

A legnagyobb veszélyt viszont az jelenti a meditáló ember számára, mikor átadja önmagát másnak, más által vezérelt meditációban vesz részt, és közös meditációkban, de a meditáció önmagában véve még akkor is veszélyes ha egyedül meditál valaki !
Bármit bele tudnak programozni azokba akik meditálnak és ezt ne a jó értelemben vegyétek ( akár betegségeket is  és még sok mindent ) .

Ez nem játék ez tény !

Természetesen mindenki önmaga válassza meg hiszen szabad akarat van ,hogy meditál vagy nem,
ezt tiszteletben kell tartani hiszen a felnőttek önmaguk sorsát életútját alkotják meg.
Gyermekeinknél és mások Gyermekeinél viszont mi mindannyian felelősek vagyunk mindegyikükért,hiszen helyettük a szülők,felnőttek döntenek.

Tegyétek mit tennetek kell !

Indítsátok útjára az információt,hogy sok emberhez eljusson s ha kell magyarázzátok el hiszen még vannak olyanok és lesznek is mindig, akiknek minden információ új és tanulhatnak belőle .
Legyen olyan hatalmas bennetek a feltétel nélküli szeretet,alázat, mellyel feladatotokat teszitek és árasszátok hatalmas fényeteket,hogy bárkivel beszéltek s bárhol jártok, érezzék az emberek azt a csodát melyben Ti már részesültök.
Tudassátok mindenkivel,hogy merjenek harcolni a Gyermekekért,  hiszen Ők a mi leghatalmasabb Kincseink s ajándékok, melyet  Atyácskától és Anyácskától kaptunk.
Becsüljétek meg  és védelmezzétek Őket!
Merjetek kiállni a Gyermekekért és szembeszállni bárkivel szemben értük !
Az irányt már megkaptátok hiszen sokan nyilvánosan harcolnak már Gyermekeitekért a földi létben és hiába támadják őket ők csak mennek az útjukon rendületlenül ami a Fények feladata. Álljatok melléjük menjetek közösen az úton, fogjatok össze hiszen a Tét a GYEMEKEK !

Ne feledjétek EGYSÉGBEN összefogva nincs lehetetlen!

Tegyünk azért,hogy ezt ne tudják bevezetni de nem meditálással !
Aki írásomra meditációra hív benneteket a Gyermekekért az nem tiszta szívű,nem a Gyermekekért tenne hanem  csak azért,hogy megakadályozza és ártson még több embernek!

Legyen előtettek mindig, és jusson eszetekbe,hogy a cél előtti lépés a legnehezebb!

Mennyei Áldás legyen mindazokon kik a Gyermekeket védelmezik és tettekkel tesznek is értük .

Mennyei Atyácska , Mennyei Anyácska és Jézus Fénye,Szeretete  és Védelme kísérje útjukon kik a földi létben védelmezik és óvják a Gyermekeket.

Szeretetemmel ölellek

írta:MeiszterMargit



2015. október 11., vasárnap

BELŐLED CSAK EGY VAN















BELŐLED CSAK EGY VAN


Tudd Kedves, hogy különleges vagy!
Miért is vagy különleges?
Mert belőled csak egy van kit Mennyei Atyánk  teremtett!
Bizony, mindannyian különleges teremtmények vagyunk, kik  Isteni ajándékkal jöttünk -e világra  Feltétel Nélküli  Szeretettel Szívünkben.
Mindig keresitek  a csodákat, olykor hatalmas  csodákat szeretnétek látni, átélni.
De hiszen nézz körül .
A csoda Te vagy!
A csoda benned van!
A csoda körülötted van!
Kedves gondolj bele  mikor megszülettél  már jártál és beszéltél?
Ugye hogy nem!
A csodákat megélni és észre venni kell nem elballagni becsukott szemmel mellettük.
Csodálatos  mikor  a kisgyermek megteszi első lépéseit és csodálatos amikor az első szót kimondja .
Hát nem hatalmas csoda ez?
Hiszen tapasztalnunk, tanulnunk kell!
Megtapasztalnunk  az " apró " csodákat és megtanulnunk észrevenni és megélni őket.
Az aprónak, kicsinek tűnő dolgokból tevődnek össze a hatalmas csodák.
Hiszen nézzük csak a kisgyermek  mikor meglát egy pillangót örül neki és nevet boldogan.
Nevetve megy arra amerre a pillangó száll.
Átadja önmagát az örömnek.
A pillangó  rászáll a virágra .
Mit tesz a kisgyermek? Megáll és lehajol megszagolja a virágot boldogságtól ragyog arcocskája  és azt mondja : de szép virág  és  jó illata van .
Érted már kedves?
Lépcsőzetesen minden szépen sorban kell hogy menjen.
Mert ha kihagysz egy lépcsőt ott üresség keletkezik és újra visszatér addig ameddig arra a lépcsőre rá nem lépsz  és nem tapasztalod meg  és nem tanulod meg a tanulni valót.
De nem csak  jó dolgokkal  szembesülünk  életünk során  vannak buktatók  de minden kapcsolódik mindenhez!
Ha elesel és önsajnálatba burkolózol  vagy másokat okolsz esésedért  és arra vársz  hogy valaki felemeljen  a tanítást nem tanulod meg, hogy bizony  van olyan,hogy egyedül kell felállnod!
Az ilyenektől leszünk egyre erősebbek , tudatosabbak és  megtanuljuk,hogy önmagunkban bízzunk, hiszen ha önmagadtól állsz fel máris megtanultad a tanulni valót és erősödtél.
Nem azt mondom ezzel,hogy mindig egyedül kell tenned  de ha nem tapasztalsz  nem tanulsz nem erősödsz!
Égi segítőid mindig melletted vannak és lesznek és azok a segítők  is kiket Atya utatokba küld földi létben segítségként .
Ne téveszd össze  az ilyen tapasztalást , tanulást  azzal amikor figyelmetlenséged okozza  a " problémáidat "  vagy sodrod magad bele olyan helyzetbe amit nem kellene átélned.
Bizony a tiszta belső hangja mindenkit  figyelmeztet és az Égiek  de sajnos van olyan,hogy elhessegeti az ember.
Ilyenkor van az,hogy önmagadnak  idézed elő a tapasztalást és tanulást.
De ez is tanítás számodra, hiszen így megtanulod mikor felismered az okot, hogy bízz önmagadban és bízz és halld meg a  tiszta belső hangodat .
Kérj bátran segítséget az égiektől és bízd  magadat  és sorsodat  feltétel  nélkül  Atyára s Jézusra!
Kérd, hogy vezessenek  hiszen  Ők  tudják és látják  mi a legjobb számodra .


Szeretetemmel ölellek

írta:MeiszterMargit






MERJ MAGASRA SZÁRNYALNI



MERJ MAGASRA SZÁRNYALNI



Szárnyalj magasan mint ahogyan a Sólyom szárnyal fenn az égen a magasban.
Láttál már Sólymot  mikor tudatosan repül célja felé?
Láttad ahogyan széttárt szárnyai szelik az eget?
Kecses de mégis oly erőt sugároz hogy ki látja, szemét nem tudja levenni -e csodás látványról!
Hát szárnyalj  Te is  magasan célod felé!
Törj magasra egyre feljebb  s látni fogod az egész Földet.
Merj Önmagad lenni, merj neki indulni és tenni!
Tárd szét karodat, öleld át a Földet s áraszd Tiszta fehér Fényed s Feltétel nélküli Szeretetedet!
Ahogyan az egész Földet látod  s Fényeddel beborítod lásd meg kis Hazánkat  is Magyarországot .
Burkold be Fényeddel s Szereteteddel, meglásd sokan követnek majd, szárnyalnak veled mert Magyarok vagyunk Mi  MAGOK  ősi tudás  birtoklói kik minden népnek s élőlénynek  elhozzuk a méltó életet s megnyitjuk az Újkor Kapuját .

Isten Áldása legyen  a Földön és minden Élőlényen

Szeretetemmel Fényemmel ölellek

írta:MeiszterMargit




2015. április 21., kedd

Báránybőrbe bújt Farkasok Álpróféták



















Álpróféták
A mai időkre sajnos sokan nem figyelnek önmagukra másoknak adják át önvalójukat van,hogy tudatosan de van,hogy tudat alatt.
Vannak kik fennen hangon hirdetik a szeretetet és a fényt, mindenkinek bizonygatják hogy bizony ők az igaz utat járják , és akiket ők megbélyegeznek az úgy is van mert csak az az igaz amit ők mondanak  (nos Jézus korában 2000 éve őket hívták farizeusoknak képmutatóknak, ál prófétáknak ) ! Ugye milyen érdekes?
Megismétlődik az ami egykoron Jézussal volt  a farizeusok álltal  jelenlegi korunkban is.
Jézus már akkor megmondta jönni fognak közétek kiket én és Atyám küldünk  ők kevesen lesznek de szívükben törhetetlen hit és feltétel nélküli szeretet van ,de sokan lesznek olyanok kik önmagukat kiálltják ki prófétának vagy  a ti segítőiteknek  különbözö címeket rangokat adnak majd  önmaguknak .  Nektek kell majd akkor tudnotok, hiszen kinek szívében benne vagyok azok tudni fogják ki az igaz és ki az aki nem.
Kik nem állnak be az ál próféták soraikba vagy veszélyeztetik azt hogy ezt a fajta tevékenykedésüket megállítsák a szeretettel és fényükkel , őket  mindenféle módon megakadályozzák  hogy eltávolítsák mert hiába bántják szapulják őket a nyílvánosság előtt , töretlenül,alázattal csöndben mennek az úton és hiába látják el minden féle jelzővel őket hiába tesznek akadályokat az igaz fények türelmesek mert tudják,hogy mindenre fény derül a kellő időben és mindenkinek számot kell adnia tettéről . Az ál próféták  így gyűjtik  maguk köré  azokat kik a csillogást nézik és elveszítették azt ami a legfontosabb,hogy önmaguk legyenek hiszen mások irányítása mások véleménye számit nekik  . Már nem önmaguk,nincs szabad akaratuk hiszen azután mennek amit mondanak nekik  de ezt észre sem veszik , vezetik szépen őket azon az úton mely a félre vezetés útja mely a csillogást adja  .
Csillogásukkal fennen hangzó szép, de üres szavakkal magukhoz édesgetik kiket lehet kik nem figyelnek önmagukra a belső hangjukra ,pedig az figyelmeztet mindenkit ne a csillogást nézd, láss mögé hiszen nem a csillogásban van a szeretet és a fény a szeretet és a fény  eredendően egyszerű és természetes  legalábbis azok számára kik ezt igaz szívből teszik,hogy tovább adják másoknak hiszen ez is a feladataink közé tartozik melyet elvállaltunk.
Jézus a csillogást mutatta ? Jézus megbántott vagy különböző jelzővel ellátott valaha is másokat? Ugye hogy nem .
Kik azt mondják nektek,hogy a ti érdeketekben tesznek olyat hogy "információt adnak valakiről " azt azért teszik,hogy őt kövessétek. Ilyet fény nem tesz ! A ti érdeketekben köveznek meg másokat a ti érdeketekben minősítenek másokat ,mivel a mostani korunkban  az internet lehetősége adott  sokatok ezen jut  információhoz és ezt ki is használják az álpróféták és álsegitők, még az sem okoz nekik semmilyen nehézséget, hogy nyilvánosság előtt ostorozzanak, minősítsenek és ki kiáltsanak sötét oldalbelinek olyanokat kik az útjukat keresztezik és Jézus útját járják.  Ezekben az emberekben már nincs semmi olyan ami megakadályozná őket abban hogy ne tegyék azt amit tesznek . Ők már megválasztották  útjukat a mostani életükre, szívükben gyűlölet ,harag van és hatalom vágy  mindig azt hangoztatják az ilyenek hogy titeket megóvjanak a sötét oldaltól ezért teszik  "szeretetből ezeket " nos  még ehhez nem is kell nagy szintűnek lenni, de tiszta szívű embernek igen ki érzékel és a szívére hallgat hogy  meghallja  az igazat .
Hiszen tudjátok akik ártók mindent elkövetnek ,hogy a helyes útról letérítsen benneteket, nekik nincs szabály nekik nincs szívükben szeretet csak egy a lényeg, hányótokat tudnak vinni félre vezetni . Ez pedig a szabad akarat elvétele melyet egy fény sosem tenne .
 A Fények  nem fennhéjázóak, másokat nem bántanak még akkor sem ha őt, őket  bántják a fény ki az igaz utat járja alázatos ,nem hangoztatja mindenkinek hogy neki mi a tudása ,hanem szépen csöndben teszi a dolgát feladatát . Segítséget ad másoknak de cserébe nem vár el semmit ,segít de nem  tudása fitogtatásával. Egy fény sosem tesz ilyet.
Egy fény sosem erőszakos nem mondja meg másoknak, mi a helyes és mi nem, mert a fények terelik  azokat kiket útjukba küldenek Atyáék, hogy önmaga találja meg az utat az kinek segítenek szabad akaratuk meghagyásával.
Egy fény sosem bánt meg senkit  semilyen formában .
Egy fény sosem aláz meg másokat sem nyilvánosan sem pedig másképp.
Aki ilyet tesz hogy mást kipellengérez, gondolkozzatok el ezen kérlek, nézzetek szívetekbe és meghalljátok szívetek hangját belső hangotokat mely sosem vezet félre .

Kérjétek ehhez  Atya Anyácska s Jézus segítségét hiszen mindenkinek megadatott de kérnetek kell hiszen kérés nélkül önhatalmúlag Ők sem tehetik, hogy szabad akaratotok ellenére tegyenek bármit .

Szívem Szeretetével és Fényemmel ölellek benneteket

írta:MeiszterMargit



2015. április 13., hétfő

Pió Atya üzenete a MAGyaroknak




























2015. április 10., péntek

Láss a szíveddel





















Vezetlek utadon sosem hagylak el.
Csöndben adom fényemet, és fényem beborít s érzed melegét  bizserget jólesőn.
Igen meghallod és érzed  mert a  legtisztább hangot hallod a Szívem hangját .
Szeretetem s fényem mindig veled van még akkor is ha hangom nem hallatom .
Hiszen Atya a  gyermekeit sosem hagyja el, Gyermekei hagyják el Atyát  .



MeiszterMargit