2014. január 29., szerda

Szent Margit csodái






Szent Margit életében számtalan csodát tett de Földi életét elhagyva is folytatódtak csodatevései.
Sírjához zarándokoltak betegek kik meggyógyultak.











A sír, melyben Margit teste nyugodott, az idők folyamán valóságos zarándokhellyé
alakult. A környékről és az ország távoli vidékeiről érkezők itt kerestek
gyógyulást, itt remélték terheik könnyítését.
Margit már életében nagy hírre tett szert, s ezt a szigetre látogatókon, a domonkosokon
és más szerzetesrendieken (ferencesek, premontreiek) kívül terjesztették
különböző adományai, melyekkel a szegényebb egyházakat (pl. a pesti Szent Antaltemplomot,
kolostorokat, így a fehérvári döméseket stb.) támogatta kelyhek és öltözékek
vásárlása végett. Az ő kérésére ajándékozta meg apja a kolostor szolgálatában
álló Károly vitézt is. Gyakran járt közben Margit halálra vagy súlyos büntetésre
ítéltek érdekében. Szívén viselte a betegek, az özvegyek, az árvák és a szegények
sorsát, és egy idősebb frátert kért föl, hogy képében betegeket látogasson és támogasson.

Margit ismertségét a halálával kapcsolatban följegyzett csodák is alátámasztják.
A második szentté avatási eljárás alkalmával fölvett jegyzőkönyv, de legendája szerint
is ekkor több, egymástól távol lakó emberek jelentek meg, hogy közöljék halálhírét.
A csodák szaporodása után híre még fokozottabban terjedt, s az említett jegyzőkönyv
tanúinak lakóhelyéből is úgy tűnik, valóban országos méretű volt. Több egyházi ember
tett vallomást ügyében: papok, szerzetesek, távolabb élő apácák. Sokan jöttek
Budáról, Pestről, a szigetről és közeli településekről: Budaváraljáról, Felhévízről,
Szenterzsébetfal várói. Ők helyzetüknél fogva könnyen szerezhettek tudomást Margit
csodálatra méltó életéről, így nem meglepő magas számuk. Sok tanú volt a veszprémi
egyházmegyéből, ahol a csodák megszaporodását Margit neveltetésével kapcsolatos
helyi hagyományok is segíthették. De a váci, az esztergomi, a kalocsai és a váradi
egyházmegyék területéről is számosan megjelentek.
Az emberek a szentek segítségéhez többnyire csak igen súlyos esetekben fordultak.
Saját bevallásuk szerint kezdetben különböző gyógyszerekkel és nem egyszer
orvosokkal próbálkoztak, s ha mindez nem vezetett eredményre, csak akkor kérték a
szentek segítségét, a mi esetünkben Margitét. Általában elzarándokoltak vagy elvitették
magukat a sírhoz, ahol azonnal, máskor hosszabb idő után meggyógyultak.
Egyes esetekben, mikor a bajt különösen nagynak ítélték, fogadalmat is tettek a segítségért
cserében. Legtöbbször hálaadó zarándoklatot, hírének terjesztését, emléknapjának
böjtöléssel való ünneplését ígérték, de olykor a kolostor szolgálatát, esetleg
apácaságot és a szüzesség vállalását is kilátásba helyezték a csoda megtörténtének
esetére. Az eseményekben különösen fontos szerep jutott Margit sírjának, ahová a
meggyógyultak sokszor plébánosuk vezetésével, nagy sokadalommal együtt újólag elzarándokoltak,
és processioban egyházi énekeket énekelve vonultak a koporsóhoz,
illő ajándékot hozva a kolostornak is. A. körmenetben gyakran maga a meggyógyult
vitte a keresztet, vezetve az egész menetet. Különös erőt tulajdonítottak tehát a helynek,
hiszen ha a beteg nem tudott eljönni, akkor helyette valaki, többnyire rokona, pl.
édesapja futott a sírhoz imádkozni.
A sírnak, mint helyszínnek a fontosságát húzzák alá Margitnak azon csodái,
melyekben a szent a benne bízóknak a sír meglátogatását parancsolja.
A sírt a betegek megérintették, olykor rákönyökölve könyörögtek, letelepedve
mellé feküdtek, sőt volt, akit fölfektettek rá, és úgy nyerte vissza egészségét. A zarándoklatok
alkalmával gyertyát gyújtottak, és természetesen imádkoztak. Az imákat
nagy siralmak közepette, a földre borulva hangosan mondták. A jegyzőkönyv szerint
szívesen imádkoztak háromszor az „Ave-Maria"-t és szintén háromszor a „Pater
Noster"-t. Mások vallomásukban csak ennyit közöltek: „...et rogavimus istam sanctam
Margaretham (...és kértük ezt a Szent Margitot) vagy „Rogavi Deum quod in
nomine sanchte Margarethe me sanaret, sicut multos alios infirmos sanaret." („Kértem
Istent, hogy Szent Margit nevében gyógyítson meg engem, ahogy sok más beteget
meggyógyított.) Ismét más csak ennyit mond : „Ad invocationem dicte beaté Margarethe"
(a mondott Szent Margit segítségéhez) folyamodott. De maradtak bővebb,
közvetlenül Margithoz forduló imádságok is : „O sancta Margarethe, tu es misericordia
omnibus, sis et misericordiosa mihi et isti puero, qui est filius" (Ó Szent Margit,
te mindenkihez irgalmas vagy, légy hozzám és ehhez a gyermekhez is az, aki az én
fiam). Egy másik így szól : „O sancta beata Margaretha, si placet sit, ut filia mea sit
spirituális, sicut tibi promisit, reddas sibi visum, et si debet stare in seculo, non
redda sibi" (Ó Szent Boldog Margit, ha neked úgy tetszik, hogy lányomból apáca
legyen, ahogy neked megígérte, add vissza a látását, és ha a világi életben kell maradnia,
ne add vissza neki.) A csodákért hálát adtak, ismét csak a földre borulva hangos
szóval dicsó'ítették Istent és Margitot. Gyakran háromszor megkerülték a sírt, és különböző
tárgyakat hagytak ott gyógyulásuk jeleként. A gyógyultak sokszor a sírnál
maradtak, és napokig hirdették a rendkívüli eseményt, így terjesztették és növelték
Margit népszerűségét. Később újabb zarándoklatokkal tértek vissza, és ismét előadták
a csodás eseteket. Egyszer midőn a csoda csak nagy sokára, két hetes várakozás
után Margit hajának mosadékvize és skapuláréjának használatával következett be,
az apácák az eseményt ünnepelve meghúzatták a harangokat, a „Te Deum laudamus"-t
énekelve dicsőítették az Istent, így adva hálát Margit közbenjárásáért.
A gyógyulásokban, mint az előbb láttuk, fontos szerep jutott a különböző, Margithoz
kapcsolódó tárgyaknak : fátylának, övének, melyeket ereklyeként kezdtek tisztelni.
E tárgyakat a betegek a sírnál megkaphatták, tagjaikkal érinthették, sőt, igaz
csak kísérettel, kölcsön is adták. Gyógyultak meg emberek Margit hajának mosadékvizétől
is, ami később alapját képezhette a pozsonyi Szent Margit-víz készítésének.
A kialakuló népi hiedelmek érdekes példájával találkozhatunk a Veszprém egyházmegyei
Fajszról jött tanúk vallomásában. A csoda 1275-ben Leopárd és Venis
fiával, Leóval történt, aki súlyos betegségbe esett. Édesanyja először imádkozott fiáért,
majd a nála lakó szegény özvegyasszonytól kapott száraz, fekete kenyérből etetett
vele, melyet az özvegy állítólag Boldog Margit egy csodatételének helyén talált,
és ettől lázas betegségben szenvedő fia meggyógyult. Az anya határozottan hirdette a
kenyér csodatévő erejét. A legenda szerzője, Marcellus talán megbízhatatlannak vagy
a hittel össze nem egyeztethetőnek tartotta az eseményt, s kihagyta az általa írt
„Vitá"-ból.

Az évszázadok során Árpád-házi Szent Margit-kultusza számos helyen érintkezett
más szentek tiszteletével.
A középkor igen népszerű szentje, Assisi Ferenc s Margit életeszménye közti
kapcsolatot már korán észrevették, és talán ez az oka a föllelhető szinkretizmusoknak.
Fráter Laurentius Pignon, a domonkos rend XV. században élt történetírójánál
a következőket olvashatjuk: „S. Margarita Ungarica, filia regis Ungarie, quae in
monasterio virgo... permanens, cum stigmatibus pingitur [sicut] beatus Franciscus"
(ki szűz maradt, és megkapta a szent sebeket, mint Szent Ferenc). Egy 1435-ben festett,
a firenzei dómban lévő „Föltámadt Krisztus" című képen is stigmákkal ábrázolták.
Mivel legendájában stigmák nem szerepelnek, a hagyomány keletkezhetett
Szent Ferenc analógiájára, de Magyarországi Boldog Ilonával való összekeverése is
eredményezhette a szent sebek föltüntetését.
Boldog Ilona XIII. század első felében élt, talán egyetlen igazi misztikus szentünk,
igaz „Vitá"-ját csak később egészítették ki a benne szereplő rendkívüli csodákkal.
Érdekességként megjegyezhetjük, az első seb Szent Ferenc ünnepének éjszakáján keletkezett
a jobb kezén.
Ilona és Margit között kapcsolatot tételeztek föl, hiszen mindketten egy ideig a
veszprémi domonkos kolostorban éltek, s talán emiatt állítja Ranzanus—tévesen —,
hogy Ilona volt Margit magistrája.


A megfagyott csecsemő

Pestnek városában élt egy szegény ember, feleségével, s kicsiny gyermekével. Egész nap dolgoztak, s este fáradtan bújtak be a hideg ágyba. Nem nagyon akadt pénzük tüzelőre, csak annyit fűtöttek, hogy éppen ne fagyjanak meg a jeges téli időben.
A téli szél végigsöpört az utcán, fújta a havat, s jégvirágot rajzolt a házak ablakára. Az asszony, a sovány vacsora után, vacogva bújt be az ágyba, s vette maga mellé csecsemő kisfiát. Melengette, és megszoptatta jó anya módjára, szorosan húzta magához, hogy melegen tarthassa. Majd a napi munkában elfáradtan végre elaludtak.
S reggel, mikor nyitogatta szemét, érezte a tél, a házba is bekúszó jeges hidegét. Aztán nyúlt ösztönösen a kicsiért, s iszonyatos érzés kerítette hatalmába, a gyermek bőre hideg volt, a húsa merev a halál jeges ölelésétől. Nincs rá szó, milyen volt az anya feltörő fájdalma, nem bírt mit kezdeni magával. A szoba közepén, meleg parázs mellett próbálták melengetni, a kicsit, de nem volt mit tenni. Gyilkosnak érezték magukat. Járt a rokonság és szomszédság, mit is segíthetnének, de van, amikor az ember tehetetlen.
A gyermeknek gondatlanság okozta halálát, s ilyen bűn alól, a pápa adhat feloldozást. De adhat-e feloldozást a léleknek egy papír, s tud-e élni az ember tovább, ilyen érzésekkel?
Az asszony üres tekintettel meredt a semmibe. Nem látott mást, csak a kicsiny, élettelen, hideg testet. Már nem sietett sehová, a tél hidege pedig jól esett, mert az is olyan volt, mint a megfagyott lelke. S mint utolsó reménye, eszébe jutott Margit, ki annyi embernek segített nyomorúságos helyzetében. S rögtön remény lobbant árva szívében, s megesküdött az égre, ha Margit érdeme miatt az Úristen megsegíti, s a gyermek mégis föltámadna, ő életének maradék részében, Mária kolostorában szolgálna köszönetként.
S ahogy ismét a gyermekére nézett, kisfia épp a szemét nyitotta. Lassan a megfagyott erekben a vér felmelegedett, s áramolni kezdett. Visszajött a szellem a testbe, s a kisfiú nem érzet mást csak nagy éhséget.
Örömre fordult a nagy fájdalom, s elindultak a szent sírhoz, hogy köszönetet mondjanak. Vitték a gyereket, s kísérték szomszédok és rokonok, mentek imádkozni, s mesélni mindenkinek, aki arra járt, mily csoda esett. A sír mellett soha el nem fogytak az emberek. Volt ki kérte a kegyelmét az égnek, s volt, ki köszönte a jótéteményeket. Osztoztak egymás örömében s bánatában, boldogság volt itt lenni, s látni a csodákat.


A vak ember

 Ez az ember, akinek csodájáról mesélek, hosszú és nagy szenvedésekkel járó szembetegséget kapott. Végül elvesztette szeme világosságát. Naphosszat ült a szobában a kémény melege mellett, nem nagyon tudott mást tenni vaksága miatt. Még az ablak is be volt sötétítve, mert még betegsége alatt, fájdalmait remélte enyhíteni a besötétített ablakkal.
 Most azt hallotta, hogy egy csoport, ott, ahol ő is lakott, zarándokútra készül, Szent Margit koporsójához. Ő is csatlakozott a zarándokokhoz, gyermeke vezette karonfogva a kétnapnyi úton. Útközben azonban titkon azon gondolkodott, hogy az Úristen igazságosan cselekedett-e vagy sem, amikor rásújtott ezzel a betegséggel.
 S míg a zarándokok áhítattal és vágyakozó szívvel mentek céljuk felé, ő ítélkezéssel mulatta idejét. Aztán céljukhoz értek, s mint a többiek, ő is vágyakozó szívvel imádkozott, hogy meggyógyuljon.  S a várva várt csoda elmaradt, és vakon botorkált a hazafelé vezető úton is, sírva, szomorkodva.
A család, reménykedő szívvel leste, mikor térnek meg a zarándokok, és izgalommal lesték, vajon hogy tér haza az édesapa. Szomorú szívvel látták megtört járását, s azt, hogy most is vezetni kellett, s megértették, hogy vakon tért vissza hozzájuk. Szeretettel fogadták, lemosta magáról az út porát, és leült szokott helyére a kémény mellé.
Nem volt sok kedve beszélni, csak ült csendben, s gondolkodott a történteken. Hallotta sok ember boldog gyógyulását, ő is elment, de ő, most is vakon ül, mint annak előtte. Aztán lassan megértette a történteket.
 - Gyertek mindannyian körém! – szólt a családjának, és amikor azok mind köréje álltak, azt mondta:
 - Ó édes Szent Margit, Istennek csodás lánya, sok ember gyógyult már meg a te irgalmasságod miatt, csak én tértem meg vakon az otthonomba, úgy ahogy elhagytam azt. Mindez az én bűneim miatt történt, s most családom előtt fordulok hozzád bocsánatért!
Kérte a feleségét, húzza szét a sötét függönyt az ablak elől, és nyissa ki az ablakot, hogy ha vakon is, de a tiszta ég felé fordulhasson, s ne legyen miatta besötétítve a szoba ablaka.
Őszinte volt megbánása, és megértette már mit vétett Isten végtelen szeretete ellen, s könnyebb lett a lelke, mikor családjának ezeket elismerte. S boldogan emelte arcát az ég felé, megtisztulva lelkében, mintha egy nagy súlyt rakott volna le, olyan könnyű lett mindene. S meglepetten érezte, hogy szemeivel látja a ragyogó kék eget. A családja szeme láttára kapta vissza látását.
Hirtelen nagy öröm támadt. Szaladtak összehívni a barátokat, rokonokat, szomszédokat. Még a megyés plébánost is meghívták, aki nem túl messze lakott, s nagy vendégséget szerveztek az Úristennek és Szent Margit tiszteletére. Nagy örömmel telt a lakoma, és nem győzték újra és újra elmesélni a csodát, ami ott esett a szemük láttán.
Egy hét múlva, ismét összegyűltek az ünneplők, s most gyertyákat égetve, elindultak a szeretett sírhoz, hogy ezzel köszöntsék és éltessék Margitkánkat. Útjukon a sok kíváncsiskodónak, érdeklődőnek, velük imádkozóknak mind elmondták az Úr csodáját, ami velük történt.


A pinceomlás

Buda mellett nem messze, Felhévízett, élt egy Bonc nevű ember.
Dolgos ember hírében állt, szerető családja, szép háza volt és élte csendes életét, mint mások.Volt egy fiuk, Benedek, aki éppen hetedik évét töltötte azon éven. Egyik este, vacsorához készülődtek, s mivel Benedek nagyon elfáradt, már vacsora előtt elaludt. Hagyták pihenjen inkább, s így nélküle ült asztalhoz a család. A ház alsó szintjén, a boltívek alatt jóízűen ették a finom falatokat.
Hirtelen furcsa hang ütötte meg fülüket. Abbahagyták a falatozást, s hallgatták, honnan jön a szokatlan zaj. S mire felfogták, a morajlás eredetét, már peregtek körülöttük a kövek, s a ház szemük láttára omlott össze. Futottak, karjukat fejük felé emelve, összegörnyedve, úgy ahogy a életösztön követelte, mentették életüket. Aztán minden elcsendesült, a por még el sem ült mikor az tudatuk végre kitisztult, s a következő gondolatra görcsbe rándult egész lényük, mikor ráébredtek, hogy a kis Benedek az ágyán aludva a romok alatt rekedt.
Ne kelljen senkinek megtapasztalni a szülői szív fájdalmát, mikor gyermeke éltéért aggódva szaladna, de nincs hová. Remegő szívvel, kétségbeesve kezdték a romok között keresni a gyermeket. Jöttek a rokonok, szomszédok, s reménykedve takarították el a köveket, hátha mégis úgy esett, hogy valami csoda folytán, életben találják Benedeket. S mikor végre kiemelték a kis testet a kövek közül, nem volt csontja töretlenül. Élettelenül lógott minden tagja, s ha volt is remény, az most elhalt.
Az anyja fájdalmasan ölelte, mint aki soha többé el sem engedi, de az asszonyok gyengéden lefejtették kezeit, hogy megmosdassák, s vigyék felravatalozni. Aztán siratták, búcsúztatták, s mivel hallották hírét Szent Margitnak, kérték, tegyen csodát és támassza fel a halottat. Benedek azonban mozdulatlanul, hidegen fekszik a ravatalon, s a szülői szív, ha majd meg is szakad, lassan, de el kell, hogy fogadja, a gyermekük meghalt. Lassan a remény is elhal, s az apa, megtörten elindul a híres sírhoz, Szent Margithoz. Ha már lehetetlent kértek, s a gyermek nem élhet, akkor legalább arra kéri, segítse lelkét az Istenhez.
Ül a sír mellett, elsírja férfi könnyeit, s imádkozik majdnem hajnalig. Lassan feláll a sír mellől, s hazaindul, mert ezernyi a feladat, tisztességgel akarja intézni a temetéssel kapcsolatos tennivalókat. Amint az úton hazafelé baktat, nézi a lába alatt a poros, kavicsos utat. Aztán a hajnali csendben léptek közelednek, a szomszédját látja sietni elébe. Már messziről kiabál, és azt se tudja, hogy mondja, csak ismétli hogy:
 - Gyere, siess haza, mert a gyerek feltámadt!
Együtt szaladnak már hazafelé, s repülnek, azt sem nézve, hova lépnek, mert látni akarja azt, amit oly nagyon kért, s ami oly lehetetlennek látszott. S mikor hazaért, már szaladnak elébe, nem érti a szavaikat, mert egymás ellen beszélnek.
De látja gyermekét mosolyogva ülni a ravatalon, s nézi, tapogatja, s kérdi csodálkozva, biztos, hogy jól van? Nincs törött csontja, hiába keresi, nincs rajta karcolás sem, még a régi sebhelyek is mind nyom nélkül eltűntek. Most az egész család felkerekedett, s mentek a szent koporsóhoz.
Mentek velük a szomszédok, rokonok, hogy hálát mondhassanak jótevőjüknek, s kifejezhessék végtelen örömüket. S ha így gondolták, jól gondolták, mert örömük valóban az égig szállt, s az égi világ is örült a sok szerető szívnek, ami boldogságban tündökölt.