Árpád-házi Szent Margit

Árpád-házi Szent Margit

Árpád-házi Szent Margit, Magyarország védőszentje.

1242-ben született, IV. Béla király és Laszkarisz Mária leánya. Szülei a tatárjárás alatt fogadalmat tettek, hogy születendő gyermeküket Istennek ajánlják fel, ha megszabadulnak a tatároktól, ők és országuk is. Margit így került három és fél évesen a veszprémi Szent Katalin-kolostorba, amelyet 1240-ben alapított Bertalan veszprémi püspök, és ahol az apácák még nem éltek a domonkos rendi szabályok szerint. 1252-ben költözött az apja által építtetett Nyulak szigeti (ma Margit-sziget) Szűz Mária-kolostorba, amely már a domonkos férfirend közvetlen felügyelete alatt állt. Tizenkét éves korában tett fogadalmat a Domonkos Rend akkori Magiszterének, Humbertus de Romanis-nak a kezébe. Margit élete végéig hűségesen kitartott szerzetesi hivatásában és több ízben is határozottan ellenállt apjának, aki – eredeti szándékát megváltoztatva – férjhez akarta adni.
Jézus tanítja Margitot, hogy a szűziesség fogadalmával nem él természetes életet.
Margit gyógyít, tanít, királynőhöz illő módon.
Azért él, hogy a magyarok valós történetét tudassa.

Margit a szigeti monostorban élt egészen 1270. január 18-án bekövetkezett haláláig.

Szent Margit az első magyarországi szerzetes, akinek az életében feltűnik mindaz, ami az Egyházban akkor új volt: elsősorban az Eucharisztia bensőséges szeretete. Feljegyezték róla, hogy a lehető leggyakrabban akarta látni Krisztus testét és hogy mennyire gondosan készült a szentáldozás ritka alkalmaira (kétnapos böjttel, majd egynapos imával adott hálát). Krisztus testére tekintve azonban meglátta a templomban lévő szegényeket is, akiken próbált adományokkal és imával segíteni. Mivel Az Eucharisztiában Krisztus szenvedésének emlékét látta, ezért nagyon vágyott a szenvedő Krisztussal azonosulni: szívesen imádkozott a Szent Kereszt oltára előtt, nagyon szerette hallgatni Krisztus szenvedéstörténetét, és utánozni akarta vezeklő, engesztelő életével (böjt, éjszakai imák, önostorozás, vezeklőöv viselése). Mindezt engesztelésül ajánlotta fel az Egyházért. A Krisztussal való azonosulás másik útja számára Krisztus szegénységének és alázatosságának utánzása volt: visszautasította a királylányi státusszal járó kiváltságokat, és a nővérek szolgája akart lenni, mindenki között utolsó. Ez az alázat, és a betegek semmitől vissza nem riadó szeretetteljes szolgálata volt az, ami leginkább nővértársai szívébe vésődött. Mindezeken kívül pedig az, ahogy Margit imájában az Úrral beszélgetett. Így tanította őket imádkozni: „Ajánld tested és lelked az Úrnak, és szíved mindig legyen nála, hogy sem halál, sem bármely teremtmény el ne válasszon téged az Isten szeretetétől.”

1943-ban avatta őt szentté XII. Piusz pápa. Ünnepe január 18. Szent Margit sírja nem maradt fenn: eredetileg a Margit-szigeti kolostor templomában volt a nyugvóhelye, de amikor a domonkos apácák elhagyták a Szigetet a török elől menekülve, akkor földi maradványait is magukkal vitték új lakóhelyükre, Pozsonyba, a klarissza kolostorba. Ott a 18. században nyomuk veszett.

“Meggyullada e méltóságos szűz a mennyei Jegyesnek szerelmében, kit kíván vala, kit mindenekfölött szeret vala, kinek szerelmeért atyját, anyját, és evilági országnak birodalmát elhagyta vala. Az ő ártatlan lelkét, szentséges, méltóságos lelkét ajánlván az ő Teremtőjének, az ő édességes, kívánatos Jegyesének, elnyugovék az Úrban.”
(Margit legenda)